Bioszféra rezervátumot hoznak létre a Mura-Dráva-Duna mentén. A rezervátum létesítésének előkészítéséről szóló ötoldalú megállapodást a magyar, az osztrák, a horvát, a szerb és a szlovén környezetvédelmi tárca vezetője még márciusban írta alá az EU Környezetvédelmi Minisztereinek Informális Találkozóján.

Európában is példaértékűnek számít, hogy öt ország – uniós tagállamok és csatlakozni kívánó országok – fognak össze annak érdekében, hogy a Mura-Dráva-Duna mentén az UNESCO előírásainak megfelelő, határokon átnyúló védett övezet jöjjön létre.

A leendő rezervátum olyan védett állat- és növényfajok élőhelyét öleli fel, mint a rétisas, a fekete gólya, a vidra, a hód, a csermelyciprus, vagy a hármaslevelű szellőrózsa. Egy olyan védett terület jön majd létre elsőként a déli-délnyugati határaink mentén, amely három folyó nagy kiterjedésű ökoszisztémáit foglalja magában.

A nyilatkozat kiemeli, hogy az ötoldalú Bioszféra Rezervátum kialakítását a meglevő nemzetközi és nemzeti jelentőségű védett területekre kell alapozni. Magyarországon jelenleg öt bioszféra rezervátum van: az Aggteleki, a Fertő-tavi, a Hortobágyi a Kiskunsági és a Pilisi. A bioszféra rezervátumok egyszerre szolgálják a természeti értékek, a biológiai sokféleség védelmét. Segítik az együttműködést a helyi lakossággal, és hozzájárulnak megélhetési lehetőségeik javításához. A leendő Mura–Dráva–Duna Bioszféra Rezervátum az ökoturizmus fejlesztésében, a környezettudatos nevelésben is fontos szerepet játszik.